Rólam
Motoros újságíróból jógaoktató?
Sokan kérdezitek tőlem, hogy mivel foglalkoztam, mielőtt jógaoktató és motoros vezetéstechnikai instruktor lettem. Nos, 2002-től motoros újságíróként dolgoztam. Voltam főszerkesztő a két legnagyobb hazai motoros újságnál (SuperBike magazin és Motorrevü), és dolgoztam szabadúszóként is. Motorkerékpárokat teszteltem, interjúkat készítettem, újságokat szerkesztettem, videókat gyártottam és belekóstoltam a versenyezésbe is.
Igyekeztem mindig a lehető leghasznosabb anyagokat készíteni, hogy az olvasók számára minél több információt adjak át, és mindezt lehetőleg szórakoztató formában. A nyílt és őszinte cikkeimet néhány importőr nem szerette, hiszen a hátrányokat is megírtam a termékekről és a motorokról. Az őszinteséget nem mindenki tudja tolerálni, legalábbis azok nem, akik rövidtávon gondolkodnak és csak a profitot tartják szem előtt.
Izgalmas időszak volt, a 2000-es évek elejétől kezdve körbejártam a világot, mert sok új motorkerékpár modell bemutatójára kaptam meghívást, így az európai utak mellett eljutottam többek között Ausztráliába, Brazíliába, Dél-Afrikába, Japánba, és Malajziába is. Rendkívül izgalmas időszak volt, 2005-ben még egy világbajnok MotoGP versenymotort is tesztelhettem, ami a motorsport csúcsát képviseli, hiszen a MotoGP a motorok között olyan, mint az autók között a Formula-1. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy ilyen élményekben lehetett részem, ami rengeteg férfiember álma.
Ebben az időszakban még nem foglalkoztam jógával, ám mindvégig úgy éreztem, hogy a társadalom hasznos tagja akarok lenni, és hiába az őszinte tartalmú cikkek, ennél azért többet szeretnék tenni. 2006-tól elkezdtem balesetmegelőzéssel foglalkozni. Először országos óriásplakát kampányt szerveztem, amivel az autósok és a motorosok közötti balesethelyzetekre hívtam fel a figyelmet és ezzel igyekeztem megelőzni ezeket.
Emellett elkezdtem vezetéstechnikával is foglalkozni, hogy a gyerekkorom óta összegyűlt rengeteg vezetéstechnikai tapasztalatot minél több motorosnak át tudjam adni. Írtam egy olyan egyedülálló vezetéstechnikai kézikönyvet (Motorozz Ésszel!), ami hiánypótló volt Magyarországon, mert könnyen érthetően magyarázza el azokat a vezetéstechnikai ismereteket, amiket csak több évtizednyi motorozás rutinjával lehet megszerezni, így hatékonyan hozzájárulhatott a balesetek megelőzéséhez. Ezt a kézikönyvet országosan terjesztettem és ingyenesen kapták meg a motorosok. Három kiadás is készült belőle. Majd leforgattam egy kétrészes videós változatot is.
Meditáció – a jógához vezető út. Vagy fordítva?
Mindeközben a jóga szép lassan beszivárgott az életembe. Érdekes, hogy nálam pont fordítva történt, mint ahogy a nyugati világban általában szokott: nem a jógaórákkal ismerkedtem meg először, ami később a meditációhoz vezetett, hanem pont fordítva.
Először 2005-ben hallottam arról a 10 napos csendtáborról, ahol az ősi Vipassana meditációt tanítják, és nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Egy kedves barátom mesélt róla, aztán Édesapám is részt vett egy ilyen elvonuláson. Róla azt kell tudni, hogy sosem hitt semmilyen „hókusz-pókuszban”, gyakorlati ember volt, mindig a tényekre, a tudományra támaszkodott.
De a meditáció gyakorlását mégis elsajátította, és miután részt vett a 10 napos elvonuláson, itthon is minden reggel leült, és az ott tanultak szerint meditált. Vagy próbált meditálni – mert ez nem mindig megy könnyen. Az elkövetkező években Édesapám – jóval túl az ötvenen – egyre fiatalosabb és egyre sikeresebb lett. Elengedte a fojtogató, korlátozó hiedelmeit, és egyre rugalmasabban vette az élet kihívásait. Bámulatba ejtő volt, ahogy a sokszor szorongó, feszült és stresszes életmódból egy laza, sikeres fiatallá változott.
Amúgy is érdekelt a Vipassana meditáció, és tudtam, hogy ha úgy érzem itt az ideje, akkor én is el fogok menni egy ilyen elvonulásra, és Édesapámat látva tovább erősödött bennem ez az érzés. 2010-ben sikerült megvalósítani az elhatározást, és eljutottam az egyik S. N. Goenka féle tradicionális Vipassana csendtáborba, amely ma már minden földrészen, számtalan országban megtalálható.
Ezt az ősi meditációs technikát egy 10 napos csendtáborban tanítják meg. A csendtábor azt jelenti, hogy 10 napig egyáltalán nem beszélünk, így teljesen befelé tudjuk fordítani az energiáinkat, s ennek átütő ereje van. Ebben a táborban minden nap hajnalban keltünk, és egész nap meditáltunk (vagy próbáltunk meditálni) közösen, illetve egyedül.
Megdöbbentő, hogy ha csendben van az ember, mennyi minden bukkan fel az elméből, és milyen sok mindenre kaphatunk választ, mert a legtöbb energiát a beszéddel pazaroljuk el, leginkább a felesleges locsogással. A másik nagy energiafogyasztó tevékenység a nemi élet, éppen ezért egy ilyen táborban teljesen külön választják a nőket és a férfiakat. Így a másik nem látványa sem vonja el a figyelmet, ezzel is segítve, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk befelé fordítani a figyelmet.
Rengeteg felismerés érkezik ilyenkor belülről. A második napon történt, hogy miközben éppen csendesen fogyasztottuk az ebédet, az egyik fickó egyszercsak hangosan felnevetett. Egyre jobban kacagott és közben csapkodta térdét.
Először nem értettem, hogy mi történik. Talán megbolondult? Vagy már eleve az volt? Vagy ezt hozta ki belőle a meditáció
Aztán a másnapi ebéd közben, ahogy csendben falatozott mindenki a saját elméjébe mélyedve, egyszercsak a saját életemmel kapcsolatban hirtelen leesett valami. Egy aktuális problémás élethelyzet hirtelen olyan világossá vált, annyira egyértelmű lett a megoldás, hogy hangosan elkezdtem nevetni! Annyira triviális volt, nem is értettem, hogy erre eddig hogy-hogy nem jöttem rá? Egyre hangosabban nevettem és közben csapkodtam a térdem… és akkor esett le az is, hogy tegnap mi történt azzal a fickóval. Egymásra néztünk és mindketten hangosan nevettünk. Szavak nélkül is pontosan tudtuk mi történt a másikkal.
Ez csak egyetlen felismerés volt, és ezt követően számomra a meditáció gyakorlása egyre több mindenre nyújtott megoldást, amit később az otthoni meditációs gyakorlás és a jógaászanák gyakorlása tovább mélyített.
A 10 napos elvonulás egy elég drasztikus élmény, szó szerint olyan, mintha mélyvízbe dobnák az úszni nem tudót, miközben a lehető legpontosabb instrukciókkal segítik az úszás tudományának elsajátításában. Nem működik mindenkinél, és ezzel nincs is semmi baj.
A jógaórákon ugyanezt az önmegismerést tanuljuk, csak sokkal megfontoltabb lépésekkel haladunk. Ám az eredmény ugyanaz: önmagunk elméjének egyre mélyebb megismerése által birtokunkba kerül életünk irányításának tudománya.
Mi köze a jógapózoknak az életünkhöz?
Amíg nem próbáljuk ki a jógát, és csak képeken vagy videón látunk egy-két jógapózt, egyáltalán nem is érthető, hogy miként tudna ez segíteni az életünkön. Ám ha kipróbálod, és megengeded magadnak, hogy befelé figyelj, hogy megfigyeld a jógapózok közben tapasztalható érzeteket, és megismerd a határaidat, akkor elkezded egyre jobban megismerni önmagad. Nemcsak fizikailag térképezed fel magad, hanem az elmédet is elkezded feltárni, majd egyre jobban te uralod az elméd, és nem fordítva. És itt kezdődnek az igazán érdekes dolgok.
Persze ehhez fontos, hogy megtaláld azt a jógaórát és azt a jógaoktatót, ahol, akinél nem csupán a jógapózok minél szebb kivitelezése a cél. Lehet, hogy valaki gyönyörűen kivitelezi a haladó ászanákat (jógapózokat), de az elméjét alig ismeri. És lehet olyan is, akinek nehezebben mennek az ászanák, ám sokkal inkább ura elméjének és élete irányításának. Utóbbi számára a jóga tökéletes utat jelent az elme feltárására és uralásának megtanulására, hiszen tőle sokkal több munkát igényel, hogy kivitelezzen egy-egy ászanát, így aztán sokkal több mindent tapasztal azon az úton, amíg eljut az ászana kivitelezéséig. Sőt, lehet, hogy sosem lesz tökéletes az az ászána, ám a folyamatos törekvés mégis átütő eredményt hoz a jellemet tekintve. És közben önmaga elfogadását is elsajátítja az illető.
Azt tapasztaltam, hogy mindezek által a motorozás is sokkal jobban megy, hiszen sokkal tudatosabb vagyok arra, hogy mikor, mit csinálok a motoron, sokkal jobban érzem a visszajelzéseket, és sokkal ügyesebben és gyorsabban tudok reagálni a korábbi önmagamhoz képest.
Azzal a szándékkal osztottam meg veled az én történetemet, mert ebből is látszik, hogy bárki elkezdhet jógázni, nem kell hozzá semmilyen jógás előélet, nem kell semmilyen jógás „háttér” és egyáltalán nem kell hozzá hajlékonynak lenni. Nem kell indiai guru, nem kell semmilyen vallás, nem kell felvenni semmilyen extrém külsőséget.
Csak a szándék kell, hogy jobbá tedd az életed, és hogy fejlődj. Ha ez megvan, már csak el kell indulnod, a „tettek mezejére kell lépned”. Vagyis első körben a jógaszőnyegre, ahol rendszeres gyakorlással hathatós fejlődés indulhat el kívül-belül, ami aztán kiterjed életed minden területére. A motorozásra is.
Várlak szeretettel a pályamotoros és közúti vezetéstechnikai tréningjeimen!
Lövey Ádám, a motoros jógi